Lelkipásztorunk

Kósa Enikő

1975-ben születtem Marosvásárhelyen, Erdély szívében. A középiskolát már Sárospatakon a református gimnáziumban fejeztem be, és ott is kezdtem el teológiai tanulmányaimat 1993-ban. Debrecenben szereztem okl. teológus MA diplomát 1999-ben, ami után az évfolyamból másodmagammal tanulhattam tovább külföldön elnyert ösztöndíjjal. A németországi Halle-Wittenbergi Egyetem teológiai fakultásán töltöttem egy évet, majd hazatérve református lelkészi oklevelet kaptam a második lelkészképesítő vizsga sikeres letétele után. 2000 szeptemberétől Emődön szolgálok a református gyülekezet helyettes-, majd megválasztott- és beiktatott lelkipásztoraként. Az egri Esterházy Károly Főiskolán is hallgattam egy évet kommunikáció szakon, hiszen az írott sajtó és egyéb sajtóorgánumok mindig is vonzottak. 2015-ben vallástanár-nevelő MA diplomát szereztem a Károli Gáspár Református Egyetemen. Több nyelvvizsgával rendelkezem, és szakirányú továbbképzéseken a pasztorálpszichológia területén lelkigondozást tanultam. A miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Gimnáziumban is óraadó vallástanár vagyok. A Borsod-Gömöri Református Egyházmegye sajtóügyi előadója, valamint a Tiszáninneni Református Egyházkerület ReForrás című lapjának szerkesztője vagyok, önálló rovattal. Írásaim az Emődi Krónikán kívül számos helyen és felületen jelennek meg.

2003-ban házasságot kötöttem Kósa Lajossal, a Szent Ferenc Kórház műszaki osztályvezetőjével. Isten megáldotta házassági szövetségünket két gyermekkel: Lajos 2005-ben, Enikő 2008-ban született. Megszerettem ezt a várost, ahol családra, lelki testvérekre és otthonra leltem.

Életem legfontosabb küldetése a lelkipásztori szolgálat. Erre hívott el Isten: „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek” (Jn15,16). Minden időben – mélységben és magasságban, bánatban és örömben, erőtlenségben és erőben – Jézus szavai voltak erőforrásaim.

A múlt minden örökségéért hálát adok, mert ezek jelentik az utat, a lábnyomokat, a tapasztalatot, amelyen elődeim jártak. A jelen minden lehetőségét keresem, hogy a Krisztust követő élet értékét, minőségét és szépségét felmutassam. A jövőt illetően pedig reménységem van, hogy aki elkezdett munkálkodni bennem, nem végez félmunkát, „elvégzi a Krisztus Jézus napjára” (Fil1,6).